Iván Mária dolgozata Kempis Tamás: Krisztus követése című könyvéről
Iván Mária
Kempis Tamás: Krisztus követése
Recenzió
Kézbe véve e könyvecskét első látásra imakönyvnek tűnik a „Krisztus követése”. És nem téved sokat az ember, ha így gondolja. Kempis Tamás könyvének hatása ugyanis a szent könyvekéhez hasonlítható. Amikor imakönyvet nyitunk ki. Olyan szövegeket találunk benne, amelyeknek az a célja, hogy olvasásuk, imádkozásuk által közelebb kerüljünk a Mindenhatóhoz. Ezzel a könyvvel is hasonló a helyzet. Aki olvassa, annak megvan az esélye arra, hogy általa Istenhez kerül közelebb. Ugyanakkor nem könnyű feladatra vállalkozik az, aki ennek a szerzőnek az útmutatásait követi.
A Krisztus követése híres könyv, lelki olvasmány. Eredetileg De imitatione Christi címmel jelent meg. Szerzője Kempis Tamás (1379–1471) Ágoston-rendi szerzetes. 1604-ben Pázmány Péter fordította le először magyarra, és így vélekedik róla: „aki ezt szerencsésen felnyitja és egy részét, mely elébe akad, figyelmetesen megolvassa, lelki vigasztalást és isteni szolgálatra való gerjedezést vészen.”1 Az előszóban Rónai György is arról ír hogy „a mű egyike a keresztény lelki irodalom alapkönyveinek”. Mikor megalkották e könyvet, a szerzeteseknek szólt elsősorban, de úgy, hogy azt az Úr „kisded szolgái”2 is megértsék, vagyis az egyszerű ember számára is felfogható legyen. Műfaja próza, a keresztény irodalomhoz tartozik. Több mint félszáz magyar fordítása ismert. Jelen írásomban Jelenits István piarista atyának legújabb, a mai nyelvre készült fordítása került feldolgozásra.
A mű tele van Szentírási idézettel, amiket elmagyaráz, és életünkre is alkalmaz. Négy rövid könyvből áll. Az első könyv a lelki élet szabályait tárja elénk, hogy mi módon éljünk Istennel és az emberekkel. Legyünk Isten akaratát teljesítő, magunkat tekintsük utolsóknak e világon, minden földi dolgot szemétnek lássunk, csak hogy Krisztust megnyerhessük. Legyünk alázatosak és engedelmesek, erkölcsösek. Óvakodjunk a kísértésektől és bűnös, hiú dolgoktól. Törekedjünk a jóra, a belső béke megszerzésére. A második könyv a belső élet gazdagítását akarja többé tenni, lelkünket felemelni, hogy ámbár nehéz Krisztus keresztje amit kevesen bírják viselni, de viseljük el kellő alázattal. A harmadik könyv a belső vigasztalás, Jézus igaz szeretete a szívünket-lelkünket békességgel és szeretettel tölti meg. A negyedik könyv az Oltáriszentségről szól, hogy hogyan készüljünk a szentáldozáshoz, milyen lelkülettel és áhítattal, buzgósággal és szerénységgel.
Eddig a szerkezeti struktúra, és az elviekben történő tartalmi felosztás. Olvasás közben azonban egészen más tárul az ember szeme elé. Krisztus követése nem egyszerű dolog, és ugyanez vonatkozik a könyv olvasására is. A könyv nem olvastatja magát, egyszerre nem lehet benne sokat haladni. Egyrészt azért van ez így, mert a mondatszerkezet és a mondanivaló is nagyon sűrű, másrészt bizonyos elemek újra és újra ismétlődnek benne3. Ha nem lennének a vastag betűs címek, és az ember kiejtené a könyvjelzőt, bizony, egy részen belül nehezen találná meg, mit olvasott utoljára.
A könyv inkább arra való, hogy naponta egy-egy rövid részt olvasva elmélkedjünk rajta. Már csak azért is, mert gyakran elég radikális lépések felé irányít, és olyat nem hirtelen tesz az ember.. Az egész könyv alapja ugyanis a világtól való eltávolodás, és az egyedül Istennek való kapcsolat megélése. Pl.: „Hagyj el mindent, és mindent megtalálsz.”4
Ugyanakkor találunk olyan részeket is a könyvben, amelyek nem az eltávolodásra, hanem inkább a közeledésre szólítanak fel. A szenvedélyességet Istennek kapcsolatban emlegeti, de emberekkel való kapcsolatunkra is alkalmazhatók e mondatok. Ezek az idézetek olyanok, amelyeket könnyebb olvasni, és készülni a megvalósításukra.
Ilyen kedves idézetek, amelyek megtetszettek: „Nagy dolog a szeretet, minden jónál nagyobb, egymaga könnyűvé tesz minden terhet, méltósággal visel minden terhet. Mert a terhet nem érzi tehernek, minden keserűt édessé, jóízűvé tesz. Jézus nagylelkű szeretete nagy vállalkozások véghezvitelére sarkall, arra biztat, hogy mindig tökéletesebbre vágyakozzunk.”5 Első olvasóként úgy látom, az egész könyv arra próbál buzdítani, nevelni, hogy Jézus Krisztussal mily könnyű a teher amit az életben cipelünk. Nélküle semmik vagyunk. Hiába való az e világi csillogás, gazdagság a Jézushoz vezető úton nincs szükségünk rá. Az emberek szemében csak addig vagyunk valakik míg az ő kényük-kedvük szerint cselekszünk, mint a hamis próféták. De ez hamis álca, valójában Krisztusban találjuk meg az igazi életünket az üdvözítő boldogságot.
Habár ezek a kijelentések igen radikálisak, ha nagyon komolyan vesszük őket, és inkább csak szerzeteseknek valók, de az átlagember számára is tartogatnak lelki töltetet. Egyszerű hívőként kérdéses, hogy mennyire lehet ezeket a tanácsokat a kolostoron kívül megvalósítani, de útmutatásnak és ösztönzésnek mindenképpen hasznos mindennapos olvasmány a „Krisztus követése”.
Talán azért választottam ezt a könyvet, mert a címe azt az érzést keltette bennem, hogy kapok valamiféle vigasztalást, szeretettet sorai között, és nem is tévedtem. Ugyanakkor kihívás elé is állít ez a mű, mert a feladatok, amikről a könyv beszél nem egykönnyen valósíthatók meg, vagy legalábbis nem mind. Azoknak ajánlom ezt a művet, akik érzik magukban a vágyat, hogy többet szeretnének a lelki életből, mint ami a mindennapokban jut, és hajlandóak arra, hogy erőt vegyenek magukon, egyrészt a kitartó olvasásban másrészt pedig az olvasottak életre váltásában.
1KEMPIS TAMÁS , Krisztus követése, Budapest, 2002, 5.
2Krisztus Követése, 7.
3 vö. pl. az I. könyv 12. és a III. könyv 50. címét: „Haszna van annak is, ami kedvünk ellen esik” és „Az embernek elhagyatottságában Isten kezébe kell ajánlania magát”. A címek ugyan különböznek, de mindkét
esetben a belső felé irányítja a szerző a figyelmet.
4 Krisztus követése, III. könyv 32. 224. old.
5 Krisztus követése, III. könyv 5. 148-149. old.
