Magyar görögkatolikus létünk alappillérei, itt Kárpátalján is, Reményik szavaival élve: a templom és az iskola.
Az elmúlt naptári év során 83 fő, köztük papok, papfeleségek, papnövendékek, hitoktatók és programszervezők járultak hozzá munkájukkal ahhoz, hogy a Beregszászi Esperesi Kerület közösségeiben hitéletünk, minden külső körülmény ellenére, éljen és fejlődjön.
A tanév során az iskolai, óvodai vagy hittantermi órák, foglalkozások megtartásával, a szünnapokon, szünidőkben tartalmas és színes programok szervezésével járultak hozzá egyházi életünk fellendüléséhez. Úgy a honismereti kirándulások, mint a templomi szerepek, vagy akár a közösségi programok, bibliai napok, találkozók, szakmai-lelki napok, tudományos rendezvényeink - mind-mind elősegítik közösségünk épülését, önazonosságunk megőrzését, valamint a tudatot: jó Kárpátalján magyar görögkatolikusnak lenni.
Köszönet a Bethen Gábor Alapkezelőnek, amely dolgozóink munkáját támogatja!
Első bibliai napok Nevetlenben
Óvodai szakmai nap Beregszászban
Csepeoi óvodások a görögkatolikus parókián
Áramfejlesztővel segített a Szent Panteleimon Karitász
Kitüntetés és templombúcsú Nagybégányban
Böjte Csaba testvére kerületünkben
Újabb szakmai nap Beregszászban
Böjte Csaba Beregszászban - TV21 Ungvár