Boldoggá avatták egyházmegyénk vértanúját Orosz Péter Pált Bilkén.
Az ünnepségen tizenötezer hívő vett részt, köztük a vértanú szülőhelyének zarándokai is. Ugyanígy több ország képviseltette magát a boldoggá avatáson a Magyarországtól a Lengyelkországon át a Vatikánig és az Egyesült Államokig.
A Szent Liturgia első felében Grzegorz Rys bíboros, łódźi érsek
olvasta fel a pápai bullát, amely Orosz Péter Pál vértanút a boldogok sorába emeli, majd homiliát mondot a résztvevő hívek és a közvetítést a világon bárhol követő hívek felé:
Boldoggá avatták egyházmegyénk vértanúját Orosz Péter Pált Bilkén. Az ünnepségen tizenötezer hívő vett részt, köztük a vértanú szülőhelyének zarándokai is. Ugyanígy több ország képviseltette magát a boldoggá avatáson a Magyarországtól a Lengyelkországon át a Vatikánig és az Egyesült Államokig.
A Szent Liturgia első felében Grzegorz Rys bíboros, łódźi érsek
olvasta fel a pápai bullát, amely Orosz Péter Pál vértanút a boldogok sorába emeli, majd homiliát mondot a résztvevő hívek és a közvetítést a világon bárhol követő hívek felé:
Krisztusban kedves Testvérek!
Csodálatos Isten Igéje, ahogy azt a mostani Liturgia során is halhattuk. Gyönyörű és hatalmas erejű: általa megérthetjük azt az eseményt, amelyen részt veszünk; megérteti velünk a jelet, amelyet boldog Péter atya személyében kapunk; megérteti velünk végre önmagunkat és azokat a kihívásokat, amelyek elé Urunk állít ma bennünket.
A mai apostoli szakasz, a Zsidókhoz írt levélből, így hangzott: „emlékezzetek!” („Emlékezzetek elöljáróitokra, akik Isten igéjét hirdették nektek”). Ez egy megrendeítő utasítás. Ma egy olyan ember gyűjtött minket össze, akit – és ezt ti jobban tudjátok, mint én – teljesen el kellett volna felejteni! Azok, akik megölték őt, az emlékét is meg akarták ölni. Ezért tagadták meg tőle a méltó eltemettetést. Azt mondták: „Úgy halt meg, mint egy kutya, úgy is lesz eltemetve, mint egy kutya!”...
De mégsem így történt! Péter atya megmaradt az ti emlékezetetetekben! Pontosan a rá való emlékezés tette lehetővé, sok év után, hogy a csontjait megtalálják, és visszakerüljenek abba a közösségbe, amelynek parókusa volt. És ami még ennél is többet jelent (!), hogy emlékét tucatnyi tanúságtétel fejezte ki, amelyek ma elvezették őt a mennyei dicsőségbe. Ma itt a Szentatyát, Leó pápát képviselve, kötelességemnek érzem, hogy megköszönjem: testvérek, nagyon köszönöm az emlékezeteket! Köszönöm az emlékezetnek ezt a nagyszerű, csodálatos ajándékát, amely boldog Péter atya személye az egész Egyház számára! Nagyon köszönöm!
Az emlékezet az emberi és a keresztény életünkben egyaránt, nem csak azért fontos, mert megóvja a régi embereket vagy eseményeket a feledésbe merüléstől. Az emlékezet fontos, mert, ahogy Ferenc pápa gyakran tanította nekünk, deuteronomikus. Ez azt jelenti, hogy törvénnyé válik számunkra – konkrét erkölcsi kötelezettséget hordoz magában. Az emlékezet nem csak arról szól, ami valamikor megtörtént. Az emlékezet arról szól, hogyan kell ma élnünk és cselekednünk. A Zsidókhoz írt levél szerzője ugyanezt tanítja nekünk – először arra buzdít: emlékezzetek!, majd: kövesstek! Kövessétek azok nyomdokait, akikre emlékeztek!
(A homilia szövege lejjebb folytatódik)
Itt egy fontos kérdést kell feltennünk magunknak: hogyan emlékeztek Péter atyára? Mire emlékeztek az életéből: a tetteire és az életszemléletére? Ez a kérdés azért is fontos, mert – amint azt az egész boldoggá avatási folyamat is megmutatta – Péter atyától egyetlen írásos szöveg sem maradt fenn. Csak néhány mondása, egyes kifejezései maradtak meg az emlékezetetekben. Egyetlen írásos prédikációja sem maradt fenn, számos katekézise közül – egyetlen írásos szöveg sem. Nem írott szóval tanított; annál, amit mondott, az volt fontosabb, ahogyan ÉLT. Az életével tanított. Példával. Ezt is megkérdezzük: Milyen volt? Hogyan emlékeztek rá?
Minden tanúvallomásban Péter atyáról ugyanaz a gondolat merül fel először: „Nagyon jó ember volt!” Egyikőtök így vallott: „Megöltek egy embert, aki életében a jón kívül semmit nem tett!” Mintha életének mottójává akarta volna tenni a mai napon a Zsidókhoz írt levélből hallott szavakat: „Ne felejtsetek el JÓT TENNI!”
A „jó cselekedet” Péter atya életének része volt, és két gyümölcsöt hozott: szegénységet és irgalmat. A szegénység és az irgalom – az ő radikális életmódjában – eggyé vált. Olyanok voltak, mint az arcának két oldala. Szegény volt, mert adakozott. Adakozott, mert tudta, milyen szegénynek lenni. Így emlékeztek rá a szemináriumi éveiből (egyik szemináriumi barátja így emlékszik vissza): „Soha nem volt pénze...; mindent szétosztott.” A parókiákon, ahol lakott, csak a legegyszerűbb asztal és néhány szék volt. Amit kapott, azt odaadta. Amikor a hívei új cipőt vagy
kabátot adtak neki, azonnal odaadta a szegényeknek, és ő maga továbbra is régi, kopott ruhákban járt. Úgy vélte, hogy a szegényeknek nem szabad régi és kopott dolgokat adni; a szegény mindig azt kell, hogy kapja, ami a LEGJOBB. Az ÚJAT. Ez iránti érzékenysége egyszerűen lenyűgöző: Amikor egy beteghez hívják, meggyóntatja, megáldoztatja, de amikor távozik, látva a beteg szegénységét, leveszi a saját ruháit, és ott hagyja neki. Ha haldoklóhoz hívják, feladja neki abetegek szentségét, majd leveszi és ott hagyja az ingét – hogy a halottat majd legyen mibe felöltöztetni a koporsóba... Irgalma konkrét és apró részletekben nyilvánult meg, és kiterjedt minden szükségükre: a legmélyebb lelki, és a legegyszerűbb anyagi szükségletére is. Mindent látott és mindent odaadott! A szegénységéből adott, nem a gazdagságából. A kevésből adott, nem a sokból. Ahogy Jézus mondja nekünk a mai evangéliumban: „Ne félj, te kisded nyáj, adjátok el vagyonotokat, és adjatok alamizsnát!”
Vonatkoznak ma ezek a szavak rátok? Rátok, akik sok éven át agressziót és háborút éltek át? Akik gyakran nemcsak otthonaitokat, az élet munkájával megszerzett vagyonotokat vesztettétek el, hanem azt is, ami felbecsülhetetlen: életeteket, egészségeteket, szeretteiteket? Nyilvánvaló, hogy jogotok van segítséget és támogatást várni mindenkitől. De ilyen szörnyű körülmények között, amikor minden
jogotok megvan arra, hogy elsősorban magatokra gondoljatok, boldog Péter atya áll előttetek ma, és ezt mondja: Legyetek irgalmasok! Ne hagyjátok, hogy megfosszanak titeket attól a képességtől, hogy tudjatok adni másoknak a szegénységetekből is, nem csak a gazdagságból. Ez különösen akkor fontos, amikor nagyon nehéz, és nem akkor, amikor semmilyen áldozatot nem igényel. Szent II. János Pál pápa járjon közbe értetek azért, amit ő az „irgalmasságra való képesség”-nek nevezett! Ami igazán lenyűgöző: minden tanú, akit Péter atyáról kérdeztek, először az ő jóságáról, irgalmáról és alázatosságáról beszélt, és csak utána a vértanúságáról. Bátran mondhatjuk, hogy ma olyan vértanút avatunk boldoggá, akinek az élete is keresztviselés volt, nem csak a halála. Ahogy Jézus tanította: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye fel naponta a keresztjét, és kövessen engem” (Lk 9,23).
Mire emlékeztek még Péter atyáról?
Mély hitű és lelki emberként emlékeztek rá. Nagy imádkozóra:
„Kevéset beszélt – de sokat imádkozott!” – emlékszik vissza egyikőtök. Amíg csak lehetett (1949 nagycsütörtökéig), minden este imádkozott azokban a templomokban, ahol szolgált; imádkozni járt a miszticei kolostorba is. Mások szerint térdei az imádkozástól olyan kemények voltak, mint a talpa! Térden is halt meg, védve a Legszentebb Eucharisztiát, amelyet egy betegeknek vitt.
Az Istenszülő rendkívül fontos helyet foglalt el imáiban. Mindig és mindenhová magával hordta a częstochowai Istenszülő képét, a szívéhez közel. Az ifjúságot Mária tiszteltre nevelte, és „Mária imacsoportba” gyűjtötte őket össze. Lelkesedéssel imádkozta a rózsafüzért. Mária iránti áhítatából merített erőt a nőtlen életformához is. Nőtlensége hasonlóvá tette őt a szerzetesekhez [egyes tanúk szerzetesnek
nevezték, noha nem volt az...]. Tényleg szerzetesi önmegtagadásban élt: általában naponta egyszer evett – azt mondta, hogy „könnyű akar lenni, mint egy madár, mindig készen arra, hogy repüljön”.
Lelkisége nagyon gazdag volt. Úgymond a találkozás lelkisége, amely a keresztény kelet és nyugat találkozásából született. Mondhatjuk, hogy boldog Péter atya két tüdővel lélegzett: keletivel és nyugatival. Görögkatolikus pap volt – keleti rítus szerint imádkozott és végezte a liturgiát. Az általa választott cölibátus (nős papok között nevelkedett és élt) inkább a latin egyház gyakorlatához állt közel. A távoli, nyugati Fatimából származó Lucia nővér példájára témaszkodva tanította és ösztönözte a rózsafüzér imádságot.
A találkozás lelkisége – olyan erőteljesen megnyilvánult Péter atya életében – ez sajátja a ti egyházatoknak is. Nemcsak történelmébe és emlékezetébe van beleírva, hanem még mélyebben, a DNS-ébe is. Ez nem könnyű út! Mindannyiunknak szüksége van hidakra, de azt is nagyon jól tudjuk, hogy háború idején a hidakat mindig elsőként bombázzák. A híd az, ami összeköt, nem pedig elválaszt – annak lenni, aki a „kardot ekékké alakítja”, vagyis a fegyvereket a közös munka eszközeivé alakítják – ez nagyobb bátorságot igényel, mint maga a vértanúság! Tanúságtételeikben hangsúlyozzák, hogy Péter atya meg tudta találni a közös nyelvet mindenkivel: a katolikusokkal (latin vagy görög), az ortodoxokkal, és az ateistákkal is! Ez könnyű?! A mai világban, amelyet szörnyű háborúk tépáznak szét, amely soha nem látott mértékben megosztott – egy olyan világban, ahol az emberek elvesztették a mély találkozásoknak a képességét, és szörnyű magányosságtól szenvednek –, szükségünk van olyan emberekre, mint Péter atya. Az igazi találkozás és közösség embereire! Legyünk mi is ilyenek – a mai boldoggá avatásnak köszönhetően.
1953. augusztus 28-án két rendőri golyó okozta Péter atya brutális halálát, életének és szolgálatának végét. Hetvenkét évvel később ő közöttünk áll, az emberi élet teljességében – annak az életnek, amely csak Istentől származhat. Szeretett püspöke és tanítója, boldog Romzsa Tódor vértanú mellett áll; több mint százhúsz paptársa, valamint azok mellett, akiket letartóztattak, üldöztek, kínoztak, megvertek
és börtönben haltak meg. Ott áll és tanít minket... a szeretetre! Életével és halálával. Hatalmas és radikális szeretetre.
Ámen.
Kedves Testvérek!
Ezekkel a szavakkal együtt szeretnék még egy ajándékot adni nektek: a częstochowai Istenszülő ikonját – amely oly közel állt a szívéhez és oly fontos volt a boldog atya életében. Ezt a képet az én kérésemre a pálos atyák adják nektek Jasna Góra-ból. Legyen ez a mai találkozásunk emléke. Legyen ez nektek is inspiráció forrása, ahogyan az volt Péter atyának is.
Fotoalbumok/2025/2025.09.27. - Orosz Péter Pál boldoggá avatása Bilkén/Fuji
