Közösségi ház Tiszabökényben
A Tiszabökényi Görögkatolikus Egyházközség néhány éve visszakapott egy épületet a faluban, mely eredetileg egyházi iskola volt, a kommunista érában is a falu iskolája működött benne.
Milán püspök húsvéti üzenete
Krisztusban kedves testvérek!
Föltámadt Krisztus! Valóban föltámadt!
Az egyetemes egyházzal együtt az irgalmasság évét éljük meg, amely felhívja figyelmünket Isten irántunk tanúsított irgalmára.
Templomszentelés Kisgejőcön
Március 13-án, nagyböjt 5. vasárnapján került sor, az Ungvári járásban található Kisgejőcön az új görögkatolikus templom felszentelésére Istenszülő Szűz Mária elhunyta és mennybevitele tiszteltére.
Hittanverseny Karácsfalván 2016
Ebben az évben ismét megrendezésre került a görögkatolikus diákok hittanversenye, amelynek idén a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum adott otthont.
Segítség a Szent Panteleimon Karitásznak
Március 10-én Beregszász polgármesteri hivatalában tartotta soros ülését a Karitatív Tanács, melynek elnöke Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Nagypalád - kápolnaépíés és felújítás
A Nagypaládi görög katolikus egyházközség életében, a 2015-ös esztendő nagy jelentőséggel bírt. Az elmúlt években a közösség saját kápolna építése foglalta le minden energiáját.
88. oldal / 90