„Ma üdvösség köszöntött erre a házra”
A Beregszászi Esperesi Kerület számára is fontos esemény zajlott Nyíregyházán ez év február 10-én. Ekkor áldották meg ugyanis a felújított szeminárium, kápolna és a püspöki hivatal épületét.
"Szeplőtelen titkaid kiszolgálására"
2018. február 13-án a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyes segédpüspöke részesítette az Ungvári Boldog Romzsa Tódor Hittudományi akadémia 7. évfolyamának növendékeit
Árvíz és szívességek - a második előadás
Az özvegyek és egyedülállók lelki napján Gajdos László atya tartott előadást a szeretet nyelveiről.
A Szeretet nyelvei - 1. előadás
A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban idén is megrendezték az özvegyeknek és egyedülállóknak szóló lelki napot.
"Erőltetett menet" - Radnóti-versek Csepében
Csepében már második alkalommal kerül sor olyan irodalmi előadásra, Tóth Péter Lóránt és társai jóvoltából.
Görög bál a gyermekotthonért
Hatodik alkalommal rendezte meg farsangi bálját február 10-én a beregszászi Arany Páva étteremben a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ),
2018-as felvételi a Líceumba
Szeretnél továbbtanulni, eredményesen felvételizni egyetemre, főiskolára?
Jelentkezz intézményünkbe, ha idén fejezed be az általános iskola
Gk. Jótékonysági Bál - Nyitótánc
Hatodik alkalommal szervezett jótékonysági bált február 10-én Beregszászon a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ), ezúttal a Ráti Szent Mihály Gyermekotthont támogatva.
80. oldal / 90